Értsük meg bőrünk működését – Gyermekek és kisbabák bőre

6 perc olvasási idő
Tovább

A fiatal bőr nem csak kinézetében, de működésében is különbözik a felnőtt bőrtől. A babák és gyermekek bőre különleges ápolást igényel, mert azok az önvédő mechanizmusok, amik az egészséges felnőtt bőrben működnek, náluk még nem fejlődtek ki teljesen.

A bababőr

A babák bőre vékonyabb és finomabb, mint a felnőtteké. Érzékenyebben reagál a külső behatásokra így rendkívüli védelemre és ápolásra szorul.

Egy baba bőre különleges ápolásra szorul, hiszen vastagsága csupán egy ötöde egy fenőttének.
A babák bőre kevésbé ellenálló, hajlamos a kiszáradásra és érzékenyebb az UV-sugarakra.

A babák bőre ugyanannyi rétegből áll, mint a felnőtteké, azonban minden réteg jelentősen vékonyabb. A babák bőre csupán egy ötöde a felnőtt bőr vastagságának.

A legfelső rétege az epidermisznek (felhám) sokkal vékonyabb és a sejtek lazábban helyeszkednek el, mint a felnőtt bőrben. A verejték- és faggyúmirigyek szintén kevésbé aktívak mint a felnőtteknél, ezért a hidrolipid filmréteg (egy vízből és zsírokból álló emulzió, mely fedi és egyben védelmezi a bőr felszínét) és a bőrvédő savköpeny (a hidrolipid filmréteg vízből álló része, mely enyhén savas) még aránylag gyengék.

Ennek következtében, a bőr védő funkciója korlátozott:

  • A babák bőre kevésbé ellenálló, mint a felnőtteké és különösen érzékeny kémiai, fizikai és mikróbás hatásokra: a baba bőrével érintkező anyagok könnyebben felszívódnak és mélyebb bőrrétegekig hatolnak.
  • A babák bőre hajlamos a kiszáradásra
  • A babák bőre érzékenyebb az UV-sugarakra mint a felnőtteké

A bababőr érzékenyebb az UV-sugarakra az alacsony pigmentáltsága miatt. A melanociták (sejtek, melyek a melaninokat termelik) bár jelen vannak, de kevésbé aktívak.

A gyermekek érzékeny bőre speciális védelmet és UV-védelmet igényel ha a szabadban tartózkodnak.

A testhőmérséklet szabályozása nehézségeket okozhat babáknál:
  • Testfelületük viszonylag nagy a testük súlyához képest, így könnyen szenvednek hőveszteséget.
  • A vererjtékmirigyek aktivitása a felnőttekhez képest alacsony, így a magas testhőmérsékleteket nem tudják kompenzálni.
  • Bőrük keringési hálózata még nem teljesen kialakult és csak lassan alkalmazkodik a hőmérsékletváltozásokhoz érösszehúzódással vagy értágulással.

Ez különösen érzékennyé teszi őket a szélsőséges hőmérsékletre és hőmérsékletváltozásra.

Hogyan változik a bőr gyemekkorban?

6 éves korig a gyermekek bőre vékonyabb és gyengébb, mint a felnőtteké.
A férfi és női bőrnek hasonló tulajdonságai vannak egészen pubertás korig.

Ahogy a gyermekek nőnek, úgy változik a bőrük is. Születéstől körülbelül 6 éves korig jellemző:

  • A bőr még vékonyabb és kevésbé pigmentált, mint felnőttkorban.
  • A verejték- és faggyúmirigyek még kevésbé aktívak, így a hidrolipid filmréteg és a védelmet nyújtó savköpeny még viszonylag gyenge.

Körülbelül 6 éves korra, a bőr szerkezete és annak függelékei teljesen kialakulnak és egy felnőtt bőr fejlettségének felel már meg.

A faggyúmirigyek aktivitása nem nő egészen a pubertáskor hormonváltozásáig, melyek a tizenkettedik életkor körül következnek be. Ezek a hormonváltozások idézik elő azokat a különbségeket is fiúk és lányok bőrének szerkezete, illetve viselkedése között, melyek egészen addig egyformák voltak. 

Tudjon meg többet a férfi és női bőr különbségeiről.

Gyermekkori bőrbetegségek

Atópiás dermatitisz

Az atópiás dermatitisz (másnéven atópiás ekcéma) az egyik leggyakoribb gyermekkori bőrbetegség, mely világszerte a gyermekek 10 -20%-át érinti. Az esetek egyharmadában a betegség kikopik a gyermekkor folyamán, azonban másoknál egészen a felnőttkorba nyúlik.

Mint nemfertőző, de kellemetlen és esetenként fájdalmas betegség, az atópiás dermatitisz jellemzően két fázison megy keresztül. Egy inaktív fázison, ahol a bőr nagyon kiszárad, érzékeny, hámlásra hajlamos és napi szinten hidratálást igényel, illetve egy aktív (vagy ’kíújuló’) fázison, ahol a bőr alkalmi gyógykezelésre szorul a gyulladás csökkentése és a viszketés enyhítése érdekében.

Mik az okok és kiváltó tényezők?
Az atópiás dermatitiszt egy valószínűleg genetikailag örökletes betegség. Ismert a kapcsolat az atópiás dermatitisz, a szénanátha, és az asztma között és a tények azt igazolják, hogy ha egyik vagy mindkét szülő érintett ezen betegségek valamelyikében, gyermekeiknek erősebb hajlamuk lesz az atópiás dermatitiszre. Kutatások kimutatták, hogy a fejlődő országokban élő gyermekeknél, akik városi környezetben laknak és a szennyező anyagoknak nagyobb intezitással vannak kitéve, illetve azoknál, akik hideg éghajlaton tartózkodnak, nagyobb valószínűséggel jelenik meg a betegség.

Ha már valaki érintett, a tünetek rosszabbodásának vagy esetleges kiújulásának számos oka lehet. A betegségben szenvedők általában fontos lipideknek és természetes hidratáló faktoroknak („NMF-ek”, mint például az urea vagy aminosavak) vannak hiányában. Ennek következtében a bőrük védő funkciója gyengül, nedvességtartalma csökken és hajlamossá válik a szárazságra. Egy legyengült bőrvédő funkció azt eredményezi, hogy káros anyagok, például allergének és irritáló elemek jutnak be a bőrbe, így az könnyebben elfertőződik. Továbbá, a betegek egy olyan rendellenes immunfunkcióval (úgynevezett atópia) is rendelkezhetnek, amely által bőrük érzékenyebben reagál a környezetre és így gyulladásra lesz hajlamos. 

A problémák gyakran olyankor fordulnak elő, mikor a gyermek megvakarja viszkető bőrét és megsérti a már amúgy is gyenge védőréteget. Ez a staphylococcus aureus baktérium megsokszorozódását eredményezi, amely megfertőzi a bőrt. A fertőzés gyulladást okoz, mely viszketést eredményezve tovább súlyosbítja a betegséget: egy ördögi kör, úgynevezett atopiás bőr körforgás jön létre. Tudjon meg többet az atópiás dermatitiszről. 

Babáknál kialakulhat ekcéma az arcon, fejbőrön, térdeken és könyökökön.
A tünetek általában kiütéssel kezdődnek, amely viszkető és pikkelyes foltokból áll.

Mik a tünetek csecsemőknél? 
Az atópiás dermatitisz ritka három hónaposnál fiatalabb csecsemőknél. A tünetek jellemzően akkor jönnek elő, miután a babát elválasztották az anyatejtől:  egy kiütés jelentkezik, mely hirtelen gyulladttá és viszketőve teszi a bőrt. Kiújuló fázisokban a fertőzött bőr váladékozhat. Csecsemőknél jellemzően az arcukon jelentkezik atópiás bőrgyulladás – azon belül is az orcákon – és a fejbőrön (’koszmó’-ként is ismert), a térdeken és könyökökön. Babáknál nagyon ritka hogy atópiás gyulladás a pelenka területein alakul ki. Bár a pelenka kiütés hasonlóan nézhet ki, ez a terület túl nedves az atópiás dermatitisz kialakulásához. 

Tudjon meg többet a gyermekek arcán jelentkező atópiás dermatitiszről és a szintén gyermekeknél jelentkező atópiás testbőrről

Mik a tünetek gyermekeknél?
Azon gyermekeknél, akiknél a betegség később fejlődik ki (a második életév és a pubertás kor között) először általában egy kiütés jelentkezik, mely száraz, viszkető és pikkelyes foltokkal jár. A bőr jellemzően felpúposodik, megvastagszik és hártyássá válik. Az érintett területek általában a könyök- és térdhajlatok, nyak, csukló, boka és/vagy a fenék és comb közötti hajlatok. 

Mivel a tünetek több mint három hónapig is eltarthatnak (a krónikus betegség orvosi definíciója), a bőr a gyulladt területeken megvastagodhat. Ezt más nevén lichenifikációnak hívjuk.

Babák és gyermekek bőrének ápolása

A fiatal bőr különös ápolást igényel:
  • Használjon gyengéd tisztálkodási terméket: A lúgos szappanok ártanak a bőrnek, eltávolítják a lipideket és kiszárítják a bőrt.
  • Korlátozza a fürdés idejét: A forró víz és hosszú fürdések eltávolítják a lipideket a bőrből. Rövidítse le a fürdőidőt és inkább használjon meleg, mint forró vizet.
  • Ápolás: Az érzékeny bőrön tesztelt termékekkel való rendszeres hidratálás segít, hogy a fiatal bőr hidratált és egészséges maradjon. Az ápolási termékeket konkrét panaszok és betegségek kezelésére is ajánlott használni. Az Eucerin® AtopiControl termékek alkalmasak az atopiás dermatitisz ápolására.
  • Védelem: A fiatal bőr különös védelmet igényel a káros UV-sugarak ellen.

Hogyan ápoljuk a bőrt atópiás dermatitisz esetén?

Az Eucerin® AtopiControl termékek megfelelő ápolást nyújtanak még atópiás dermatitisz esetén is.

A bőr szárazságának és védelmi funkciója gyengülésének egyik oka a bőrvédő lipidek hiánya; ezek közé tartoznak a ceramidok, melyek omega-6 zsírsavakban, és különösen linolénsavban gazdagok. A ceramidok különleges lipidek, melyek összekötik a sejteket a bőr legkülső rétegében, meggátolva ezzel a túlzott vízvesztést és az irritációkeltő anyagok, az allergének és a mikrobák behatolását.

Az Eucerin AtopiControl termékcsaládja omega-6 zsírsavakban gazdag ligetszépeolajjal és szőlőmagolajjal pótolja a bőrvédő lipideket, helyreállítva ezzel a védelmi funkciót. Az antibakteriális összetevő, a decandiol felveszi a harcot a Staphylococcus aureus ellen, míg a lichocalcone A-ban gazdag kínai édesgyökér kivonata csökkenti a bőr kipirosodását, és a menthoxypropanediol segít enyhíteni a viszketést.

Tudjon meg többet a bőrbántalmakról az atópiás dermatitisről szóló cikkből.

Babák, gyerekek és a Nap

A megfelelő és hatékony fényvédelem elengedhetetlen babáknál és gyermekeknél egyaránt. A fiatal bőr vékony, védő funciója alacsony, mely különösen érzékennyé teszi a káros UV-sugarakkal szemben. Ezen érzékenységet tovább fokozza a babák bőrének alacsony pigmentátsága. Pusztán saját védelmével, az erős déli napon, a gyermek bőre akár már mint öt perc után megég.

Gyermekeknek reggel 10 és délután 4 óra között kerülni kell a napot, ruhát kell viselniük és magas faktorú naptejet használniuk.
Az UV-sugárzás hosszú távú károsodást okozhat a gyermek bőrén.

A túlzott UV-sugárzás és gyakori leégések gyermekkorban hosszú távú egészségügyi problémákhoz vezethetnek, beleértve a melanómát és a bőrrák más típusait. A bőrkárosodás azonban megfelelő körültekintéssel nagy mértékben megelőzhető, mint például a napon való tartózkodás korlátozásával és megfelelő fényvédő termékek használatával:

Megelőzés
Babákat nem szabad közvetlen napsugárzásnak kitenni, mivel természetes védelmi mechanizmusaik még nem fejlődtek ki.

A napon való tartózkodás csökkentése
Gyermekeknek a délelőtt 10 és délután 4 óra közötti napon való tartózkodás kerülendő, hiszen ilyenkor a legerősebbek a Nap sugarai.

Hatékony fényvédelem
Amikor gyermekek a napon tartózkodnak védőruhát, illetve megfelelő és magas faktorú (FF) naptejet kell használniuk. Tudjon meg többet a napsugárzás gyermekbőrre tett hatásairól.

Kapcsolódó cikkek

Márkaértékeink

A bőrápolás úttörői

Holisztikus dermokozmetikai megközelítéssel védjük bőrét, hogy megőrizzük annak egészségét és ragyogását.

Bőrgyógyászok ajánlásával

Világszerte vezető bőrgyógyászokkal és gyógyszerész partnerekkel dolgozunk együtt innovatív és hatékony bőrápolási termékek kifejlesztésén, amelyek megbízhatóak és bátran ajánlhatják bárkinek.

Elkötelezve az innováció mellett

Több mint 100 éve már, hogy elköteleztük magunkat a kutatás és innováció mellett. Hiszünk abban, hogy olyan hatóanyagokat és nyugtató formulákat hozunk létre, amelyek nagy toleranciával rendelkeznek, és segítenek abban, hogy minden nap jobban élhesse életét.

Építsd fel a bőrápolási rutint